Lex Feldheim – Hogyan készítsünk kerámia alatti mázmatricákat

Szia, Lex vagyok, és ezen a workshopon megtanulod, hogyan kell megtervezni, nyomtatni és felvinni saját kerámia máz alatti matricáidat az elejétől a végéig!

Átmegyünk:

• A minták létrehozásának módjai digitális eszközökkel,
• hogyan lehet szitanyomást kerámia anyagokkal,
• és hogyan alkalmazhat matricákat a munkájára

Ebben a részletes műhelyben mindent megtudunk, amit a máz alatti matricák saját készítésével kapcsolatban tudni kell.

Ha megvásárolja ezt a műhelyt, a következőket kapja:

• Azonnali hozzáférés az előre rögzített műhelyemhez
• Életre szóló hozzáférés a műhelyhez. Megnézheti online, vagy letöltheti eszközére offline megtekintéshez bármikor

A workshop után ilyen szép munkákat készíthetsz:

Rólunk Lex Feldheim

Húsz évvel ezelőtt fiatalabb voltam, jobban nézek ki, és több pénzt kerestem… de nem élveztem az életemet. Nagyon kemény voltam magamhoz (igen, még jobban, mint most, barátaim), stresszes voltam a túlhajszoltság miatt, haraggal és szomorúsággal küszködtem, és általában elégedetlen voltam. Elkezdtem egy heti kerámiaórán részt venni, hogy kikapcsolódjak és jól érezzem magam. Előtte már próbáltam kerámiaórákat, mindig azt hittem, hogy imádni fogom, de soha nem jutottam tovább az első napon. Valójában sok elfoglaltságot (művészi és egyéb) megpróbáltam és abbahagytam, mert nehezen tudtam végigküzdeni az elején. Nem tartottam magam művésznek, és öntudatosan éreztem magam a stúdióban. Azt hittem, nem számít, mennyit gyakorolok; Soha nem csinálnék olyan munkát, amit szerettem volna. Egy évtizednyi feliratkozás és lemorzsolódás után eléggé felnőttem ahhoz, hogy ragaszkodjak a tanulás, a próbálkozások és a kudarcok, és az újrapróbálkozás kellemetlen folyamatához.

„Nem tartottam magam művésznek, és öntudatosnak éreztem magam a stúdióban.”
Azt hiszem, mindig is szerettem az agyagot és a korongot, ami furcsa lehet, mert nem tudtam semmit a fazekasságról vagy a kerámiáról. Nem volt olyan kézzel készített edényem, amire emlékszem, és nem értettem, miről beszél az oktatóm, amikor a kézzel készített tárgyak szépségéről, a tökéletlenség szépségéről beszélt. Azt mondta: „Az agyag tudja”, és én ezt hülyeségnek tartottam az agyagnak tulajdonítani a tudatot; de úgy éreztem, megbabonázott, amikor láttam, hogy egy képlékeny anyag szép formává válik ügyes kezekben. Rájöttem, hogy a stúdióban dolgozni lenyűgöző, mert minden figyelmemet erre kellett összpontosítanom. Nem dolgozhattam a stúdióban, és nem gondolhattam a külső aggodalmaimra, és egy egész nap eltelhet anélkül, hogy azokra a dolgokra gondolnék, amelyek miatt általában megszállott voltam. Idővel rájöttem, hogy az agyag igenis tudja, mert tökéletesen rögzített mindent, amit tettem vele, és visszatükrözött nekem valamit a saját belső állapotomról. Bárcsak azt mondhatnám, hogy abbahagytam a munkám szigorú megítélését, de az az igazság, hogy megtanultam kényelmetlenül érezni, amit készítettem, mert a folyamat öröme megérte az eredménnyel kapcsolatos kellemetlenségemet. Ez volt a kezdete annak, hogy megtanultam elengedni a végeredményt, és nem csak agyaggal követni a szívemet, hanem az életben is.

Függetlenül attól, hogy a folyamatra koncentrálok, számomra továbbra is nagyon fontos a minőségi kézművesség, amit mások munkájában is csodálok, így izgatottan láttam, hogy idővel a képességeim fejlődtek. Három évvel azután, hogy a helyi közösségi stúdiómban hetente tanultam, a New Paltz-i New York-i Állami Egyetemre mentem, hogy megszerezzem a képzőművészeti alapképzést, és kizárólag kerámiát tanultam. Míg egy részem úgy gondolta, hogy a kerámiai pálya egy olyan elkényeztetett elfoglaltság, amelyre a munkám nem méltó, és hogy soha nem lesz elég jó, hogy az emberek ténylegesen fizessenek érte, egy másik részem úgy gondolta, hogy még kényesebb lenne elpazarolni. lehetőség arra, hogy azt tegyem, amit igazán szerettem volna a kudarctól való félelem miatt.

Ez volt a kezdete annak, hogy megtanultam elengedni a végeredményt, és nem csak agyaggal követni a szívemet, hanem az életben is.

A 2008-as gazdasági recesszió idején végeztem, és nem voltam biztos abban, hogy képes leszek-e kerámiát készíteni ilyen körülmények között. Némi szerencsével és sok kitartással sikerült megtalálnom vagy megteremtenem magamnak a lehetőséget, hogy a pályán maradjak, és folytassam az alkotó utamat. Az élet nagy része, akárcsak a művészré váláshoz vezető út is, küzdelmes volt, és ezért most az élvezet az oka annak, hogy bármit csináljak: a saját élvezetem a munka elkészítésében, és az, hogy az emberek reagálnak rá, és az élvezet, amit az emberek élveznek a használat során. . Azt akarom, hogy az emberek szeressenek nézegetni, kézben tartani és használni a munkámat enni, inni, társasági lenni, kapcsolatba lépni velük, és élvezni őket az életükben. Nem tudok magasabb célt elérni, mint hogy részese legyek más embereknek értelmes és emlékezetes közös élményekben, és boldogságot és élvezetet hozni nekik ezekben a pillanatokban.

„Nem tudok magasabb célt elképzelni, mint hogy részese legyek más embereknek értelmes és emlékezetes közös élményekben, és boldogságot és élvezetet hozni nekik ezekben a pillanatokban.”

A stúdióban való munka elengedhetetlen az életemhez. Néha még mindig nehéz, de most nyitottabb vagyok a kihívásra. Míg kezdetben nem tudtam magam művészként elképzelni, most már nem tudom elképzelni, hogy ne legyek művész. Továbbra is kritikus vagyok a munkámmal szemben, de ez a kritika egyensúlyban van a két évtizedes tapasztalattal és a szépség megbecsülésével, amelyet még nem vettem észre, mielőtt elindultam ezen az úton. Nagy meglepetésemre a belső kritikusomat is jobban értékelem, mert ő késztet arra, hogy folytassam a törekvést. Sok felbecsülhetetlen értékű leckét tanultam a művészré válás során: a gyakorlás, a türelem, a sebezhetőség, a kitartás és az elfogadás fontosságát. A legfontosabb: megtanultam élvezni magam, a küzdelmeim ellenére. A kerámia űzése nagyon sok mindenre megtanított, nem csak arra, hogyan készítsek edényeket, hanem arra is, hogy hogyan csináljam az életemet.

Web: www.lexpots.com
Instagram: @lex.pots